„DIY esküvő” cikksorozatunk előző részében az esküvői táblákkal foglalkoztunk. Ahogy ígértük, ezúttal a táblák egy másik felhasználási módjáról lesz szó: megmutatjuk, hogyan teheti egy ültető tábla még elegánsabbá és szervezettebbé a nagy eseményt.

 

 

Nagyobb létszámú vendégsereg esetén az ültetésre külön gondot kell fordítani. A szabad helyfoglalás kézenfekvő megoldásnak tűnhet, azonban óhatatlanul zavart tébláboláshoz és feszengéshez vezet. Az ültetési rend kialakítása ezért nemcsak elegáns vendéglátói gesztus részedről, de nagymértékben megkönnyíted a meghívottak dolgát is. Arra azonban készülj fel, hogy az ültetés megtervezése nem kis munka. Papírra, ceruzára, egy pohár borra és sok türelemre is szükséged lesz. A vendégeid azonban hálásak lesznek, hidd el!

 

Az ültetési rend a jó hangulat kulcsa lehet

 

Az ültetési rend kidolgozását a teremfoglalás után, a pontos létszám ismeretében kezdjétek el. Ekkor már tudni fogjátok azt is, hogy mennyi asztal és milyen elrendezésben szükséges ahhoz, hogy mindenki kényelmesen töltse az estét.

Ezután érdemes elővenni a meghívottak névsorát. Először az asztalokat számozzátok be, és ezeket a számokat rendeljétek a nevekhez: így sokkal gyorsabban fogtok haladni. Vegyetek számba és írjatok össze minden lehetséges szempontot, ami csak eszetekbe jut. Az idősebbek például többnyire nem szeretnek a forgalmasabb pontok (ajtók, közlekedők) vagy a hangfalak közelében ülni.

 

Az ültető tábla elkészítése ezek után már gyerekjáték lesz! Használhatsz bármilyen táblát, amire feltűzöd az asztalszámokat és neveket tartalmazó lapokat. A táblát tetszés szerint dekorálhatod, és hatalmas előnye, hogy gyakorlatilag az utolsó pillanatban is változtathatsz rajta.

A fa ültető tábla sokoldalúságát remekül kihasználhatod

Kicsivel több munkával rendkívül látványos és szívhez szóló ültető táblát készíthetsz.

A DIY ültető tábla üvegfelületeken is szemet gyönyörködtető

 

Stílusosan kombinálhatod is az ültető táblát az ültető kártyákkal:

Fontos, hogy az asztalszámokat az asztalokon is tüntesd fel! Itt is számtalan olyan, készen is kapható dekoratív ötlet közül választhatsz, ami összhangban van az ültető táblával és a kártyákkal. Tartsd szem előtt, hogy a vendégek létszáma bármikor bővülhet, jól jöhet, ha egy-két darabot könnyű utólag is elkészíteni.

Az ültető tábla csupán az első lépés: ne feledkezz meg az ültető kártyákról sem. Itt is szebbnél szebb megoldások közül választhatsz. Ezek közül néhányat mutatunk be a következő cikkünkben.

 

A képek forrása: Pinterest, Pexels

Pin It on Pinterest

Share This