Hogyan készül otthon az ültetőkártya?

Szerző: | 2019. 02. 25. | DIY esküvő

„DIY esküvő” cikksorozatunkban korábban már szó esett az esküvői ültetőtáblákról és arról, hogy milyen sokféleképpen segíthetnek az esküvő zavartalan lebonyolításában. Most eljött az ideje, hogy az ültetőkártya kerüljön főszerepbe.

Bár az ültetés itthon viszonylag új keletű szokás, szerencsére egyre gyakrabban találkozunk vele.

Azon túl, hogy elegáns és figyelmes gesztus, amit a vendégeitek is értékelni fognak, az ültetőkártyák arra is remek lehetőséget kínálnak, hogy megcsillantsátok a személyiségeteket. A kézzel készült, egyedi, csak rátok jellemző kártyákkal még meghittebbé tehetitek az eseményt. Ráadásul – és talán ez benne a legjobb – a párodat is bevonhatod a munkába.

Az esküvői előkészületek, egyeztetések hosszú sorában a tervezés és a megvalósítás üdítő kikapcsolódásnak is elsőrangú. A sikerélmény garantált, a „végeredmény” pedig önmagáért beszél: jellegtelen tucattermék helyett személyre szóló, csupaszív figyelmesség a vendégeitek számára.

Ötletes megoldások fillérekből, házilag

Készíts egyedi, mutatós ültetőkártyákat saját kezűleg

Az ültetőkártyákat akkor is el tudod készíteni, ha nem vagy különösebben ügyes kezű. Mindössze papír, toll és olló szükséges hozzá – és persze a vendéglista.

A legegyszerűbb megoldás, ha a kiválasztott és gondosan méretre vágott papírra kézzel írod fel a neveket.

Ami a színeket illeti, gyakorlatilag bármit választhatsz: a világos háttéren éppolyan gyönyörűen mutat egy klasszikus sötét betűs felirat, mint fordítva: rendkívül elegáns lehet a sötét háttér például arany betűkkel kombinálva. Egyedül az esküvői dekoráció színvilága köti meg a kezedet: fontos, hogy az ültetőkártyák színe igazodjék a terítőhöz és az asztaldíszekhez is.

Ügyelj arra is, hogy megfelelő vastagságú papírt válassz. A fényes műnyomó papírral szemben részesítsd előnyben a matt felületű papírokat: ezeken nem folyik el és nem maszatolódik a tinta. Érdemes már a boltban kipróbálni, hogy mennyi könnyű (vagy éppen körülményes) az adott felületen dolgozni és a megfelelő tollakat is kiválasztani.

A feliratokat külön erre a célra vásárolt tollal készítsétek el. Vásárolj többet ezekből is, legyen kéznél, ha később is szükség lesz rájuk. És ezzel el is érkeztünk a házilag készített ültetőkártyák újabb előnyéhez.

A DIY ültetőkártyák mellett szól az is, hogy sokkal több lehetőséget kínál, ugyanakkor kevesebb kötöttséggel jár otthon elkészíteni ezeket, mint ha nyomdai úton „tudod le” a dolgot. A házilag készült kártyákat könnyebb pótolni és javítani is, ha szükséges. A vendégek létszáma az utolsó pillanatban is változhat, és egy-egy kártya a terítés során is megsérülhet.

Készülj fel ezek pótlására, az alapanyagok beszerzésekor számolj úgy, hogy mindig legyen tartalék!

Díszítések

Kicsit több munkával, de még mindig minimális eszközigény mellett könnyen készíthetsz formabontó ültetőkártyákat is.

Ehhez először azt döntsd el, milyen formát szeretnél. Ehhez válassz aztán papírt, a papírhoz tollat. Szükséged lesz vonalzóra, éles és precíz vágószerszámra (a tapétavágó kés például tökéletes), esetleg ragasztóra.

Az esküvői meghívókról írt cikkünkben bemutattunk néhány díszítési technikát, ezek közül is szemezgethetsz. Akár a meghívóval harmonizáló, az azon szereplő motívumokat is megismételheted.

Az ültetőkártyákat egy-egy apró mintával, masnival is feldobhatod, de formalyukasztóval is dolgozhatsz.

Engedd, hogy szárnyaljon a fantáziád!

Ültetőkártya sablonok

Akkor se csüggedj, ha nincs időd mindent kézzel elkészíteni. A munkádat megkönnyítik a word sablonok is (igaz, az ültetőkártya kimaradt).

Ha pedig se időd, se türelmed kinyomtatni és méretre vágni a kis lapokat, szebbnél szebb készen kapható sablonok közül is válogathatsz. Nincs más dolgod, mint néhány motívummal egyedivé, személyessé varázsolni ezeket.

Ültetőkártya készítő programok

Valami egészen eredeti megoldást keresel, amivel lenyűgözheted a vendégeidet?

Néhány mozdulattal egyedi képeket és hátteret szerkeszthetsz a kártyáitokra, így azokon akár a meghívókról már ismert, rátok jellemző rajzok, grafikák is visszaköszönhetnek.

Valami egészen eredeti megoldást keresel, amivel lenyűgözheted a vendégeidet?

Néhány mozdulattal egyedi képeket és hátteret szerkeszthetsz a kártyáitokra, így azokon akár a meghívókról már ismert, rátok jellemző rajzok, grafikák is visszaköszönhetnek.

Ültetőkártya méretek

Kiindulási alapnak az alábbi méreteket javasoljuk:

  • 110x55 mm
  • 100x50 mm
  • 80x40 mm
  • 90x50 mm

A kézzel készített ültetőkártya lényegében bármekkora lehet, ilyenkor nem kötnek a nyomdai szabvány méretek.

Az ideális méret elsősorban attól függ, hogy milyen hajtogatási módszert választasz. A szöveg méretét és elrendezését azonban gondold át előre alaposan, hogy hajtogatás után is szépen mutasson a felirat.

Arra ügyelj, hogy nyomtatva is olvasható legyen. Gondolj azokra is, akik az apró betűkkel nehezebben boldogulnak.

A hajtogatott ültetőkártyák esetén a papírvastagság különösen fontos szempont: ha túl vékony, nem áll meg. Az otthoni nyomtatók azonban nem boldogulnak akármivel, ezért lehet, hogy profi nyomtató berendezést kell keresned.

Ha a papír mégsem áll szépen, nézz körül az ültetőkártya tartók között is; biztosan találsz kedvedre valót!

Az alkalomhoz leginkább illő, különleges betűtípusokat az internetről is letöltheted. A díszes, kalligrafált betűk gyönyörűen mutatnak, két dologra azonban mindenképpen ügyelj, mielőtt döntesz: bármennyire szemet gyönyörködő egy betűtípus, az olvashatóság és a hiánytalan magyar karakterkészlet (tehát az összes ékezetes betű) mindig legyen az elsődleges szempont.

Mit írj rá?

Erre a kérdésre kézenfekvő a válasz, nem igaz?

Mielőtt azonban munkához látsz, érdemes egy-két gondolatot szentelni ennek is. Közvetlen és személyes hatást kelt, ha csak keresztnevet írtok a kártyákra, ugyanakkor lehet, hogy az Istvánok, Máriák, Jánosok és Katalinok zavarba jönnek, miközben a helyüket keresik az asztaloknál. Bizonyos esetekben azonban a teljes név a rosszabbik választás: Piri nagyinak esetleg rosszul esik, hogy annyi év után hirtelen Balogh Jánosnénak szólítod.

Kompromisszumként a kártya mindkét oldalát használhatod: ha az egyik oldalán Tóth Géza, a másikon Dönci szerepel, akkor minden elvárásnak eleget tettél és a gyerekkori barátod is örülni fog, hogy a becenevén szólítod.

2in1 megoldások

Mielőtt elkészítenéd az ültetőkártyákat, gondold végig azt is, mennyi szabad hely áll rendelkezésre az asztalon.

Ha a teríték és az asztaldekoráció miatt helytakarékos megoldást keresel, az akár készen is kapható, köszönőajándékkal egybekötött ültetőkártya ideális megoldás lehet.

Egy apró, egyedi dekoráció, egy-egy rövid, kézzel írott személyes üzenet, és már készen is vagy!

Játssz a színekkel!

Eltérő színű papír vagy egy apró dekoráció jelezheti, hogy a menyasszony vagy a vőlegény vendégéről van szó.

Ötletek a legkreatívabb menyasszonyoknak

Unod a papírt és a – szó szerint – sablonos megoldásokat?

Ha igazán kreatív vagy, szinte bármire felírhatod a neveket. Kavicsok, üveg, szalvétagyűrű? A lehetőségeknek csupán a fantáziád szabhat határt, és az ültetőkártyátok épp olyan különleges lesz, mint Ti vagytok.

Még ennél is szokatlanabb megoldásokat keresel? Ebből a videóból további ötleteket meríthetsz:

Képek forrása: Pinterest, Pixabay

Kapcsolódó cikkek

Pin It on Pinterest

Share This